vegisan
vegisan
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Média
 
Anime
 
Képek
 
A hét fanartja
 
Múlik az ídőnk
 
Hányan is voltatok?
Indulás: 2005-10-29
 
Szerepjáték
 
Asian Moviek
 
A hét képe
 
Tanuljunk kardozni Kenshintől!
 
Hasznos Programok!
 
J-Drama
 
Jpop
 
A hét Cosplay képe
 
Énekesek és Együttesek
Énekesek és Együttesek : Boystyle

Boystyle

vegisan  2006.01.29. 17:18

4 kiváló hang!

A Boystyle 4 tagja közül Yukina Kawata-ra akkor figyeltek fel mikor 1998 Augusztusában megnyert egy nemzetközi versenyt, nemsokkal ezután került be abba a tánciskolába ahová Asami, Eri, és Kayako járt. 2001 elején alakítottak belöllük egy elsősorban tánc és komédista csapatot ai&ai néven. A TBS rendezvényein a klón kölyköknek nevezték őket, a fellépések során kiderült, hogy igen jó zenei együttes válna belőlük, ám ehhez ez a név nem volt megfelelő így az első kislemezük már Boystyle néven jelent meg. Eleinte inkább picit rockosabb leginkább a zone első 2 számára hasonlító stílusban kezdtek énekelni, majd ahogy kiderült hogy milyen kivételes hanggal rendelkezik ez a qvartett azt nem lehetett kihasználatlanul hagyni, azóta sokkal inkább építenek a számokban a lányok hangjára nem kis örömömre.
Mind a négyen 1987-ben születtek és ami a fantasztikus bennük, hogy végre egy csapat ahol nem csak töltelék pár tag, hanem mindannyian kiválóan énekelnek.

CD-ÉIK

1. Kislemez :

Boys Be Stylish!
  • Megjelent - 2002. Július 03.
  • TECI-38 [Amuse]
  • 1. Boys Be Stylish!
  • 2. Talk To Myself
  • 3. Boys Be Stylish! (istrumental)
  • 4. Talk To Myself (istrumental)
  • 5. Boystyle Show
2. Kislemez:
Happiness
  • Megjelent - 2002. Szeptember 26.
  • TECI-41 [Amuse]
  • 1. Happiness
  • 2. Seigi no koi
  • 3. Happiness (instrumental)
  • 4. Seigi no koi (instrumental)
  • 5. Bonus szám - Boystyle Kórus

3. Kislemez:

Kaze ni natte Sora ni natte
  • Megjelent - 2002. December 04.
  • TECI-44 [Amuse]
  • 1. Kaze ni natte Sora ni natte
  • 2. Shichishoku Bouken
  • 3. CHI-CHI'N'PUIPUI
  • 4. Kaze ni natte Sora niatte (instrumental)
  • 5. Shichishoku Bouken (instrumental)
  • 6. CHI-CHI'N'PUIPUI (instrumental)
4. Kislemez:
Empty World
  • Megjelent - 2003. Február 26.
  • EPDE-1051   [Amuse]
  • 1. Empty World
  • 2. Saikyou mellow kiss
  • 3. Empty World (instrumental)
  • 4. Saikyou mellow kiss (instrumental)
5. Kislemez:
Promise You
  • Megjelent - 2003. Augusztus 27.
  • TECI-53 [Amuse]
  • 1. Promise You
  • 2. WALK THIS WAY
  • 3. Promise you (instrumental)
  • 4. WALK THIS WAY (instrumental)
6. Kislemez:
Mirai
  • Megjelent - 2003. December 03.
  • EPDE-1065   [Amuse]
  • 1. Mirai
  • 2. Brand New Mysel
  • 3. Mirai (instrumental)
  • 4. Brand New Mysel (instrumental)
7. Kislemez:
Hana saku oka e
  • Megjelent - 2004. Május 26.
  • EPCE-1076   [Amuse]
  • 1. Hana saku oka e
  • 2. Two of Us
  • 3. Hana saku oka e (instrumental)
  • 4. Two of Us (instrumental)
8. Kislemez:
Kokoro no Chizu
  • Megjelent - 2004. November 17.
  • EPCE-1076   [Amuse]
  • 1. Kokoro no Chizu
  • 2. Tomorrow - kaze no michirube -
  • 3. Kokoro no Chizu (instrumental)
  • 4. Tomorrow - kaze no michirube - (instrumental)
1. Album
'02 Summer-'03 Spring Collection Oto
  • Megjelent - 2003. Március 26.
  • EPCE-5061  [Amuse]
  • 01 Boys be stylish
  • 02 Happiness
  • 03 Talk to Myself
  • 04 Kaze ni natte sora ni natte
  • 05 Ideology (bonus track)
  • 06 Nanairo Bouken
  • 07 Kaze ni natte sora ni natte (spring mix)
  • 08 Empty world (special edition mix)
  • 09 Saitei bugi (bonus track)
  • 10 Saikyou mellow kiss
  • A 11. szám egy csodálatos köszöntő.
1. DVD
'02Summer-'03Spring Collection "e"
  • Megjelent - 2003. Március 26.
  • TEBI-19003 [Amuse]
  • 1. HEY! Mahiru no Shinkirou
  • 2. Kawaii Dansei (hito)
  • 3. HEY! Mahiru no Shinkirou (Instrumental)

 
Linkek
 
A hét animációja
A hét animációja - Kaleido Star
 
Harry Potter
 
A Gyűrűk Ura
 
Dumáljunk!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Lost - Eltűntek
 
Háttérzene
 
Tru Calling - Az őrangyal
 
Witch
 
X-man Evolution
 
Tini Ninja Teknőcök
 
A hónap filmje - A karib-tenger kalózai 2
 
Film Rajongás
 
Szavazás
Segíts szerkeszteni!!
Mi legyen még az oldalon???

Több anime
Több filmsorozat
Több Jpop
Több J-Drama
Több Mozifilm
Több Japánnal foglalkozó dolog
Több letöltenivaló
Több nem anime rajzfilm
Nem kell már semmi mert ez a honlap így jó ahogy v
Így is szar ez az oldal ne tedd még rosszabbá!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Japán
 
A hét videója - Yuuka - Silly Go round
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!